Harry Potter portál
 
 
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
 
 
 
 
 
 

Hányan voltatok itt eddig!?

Indulás: 2005-10-05
 

 
 
 
 
 
Idézetek a könyvből

"Frank valóban ott maradt, a Denem-házban pedig új lakók költöztek. Az ő kertészük is Frank volt, csakúgy mint az őket követő és az azokat követő beköltözőké – ugyanis egyetlen család sem bírta ki sokáig a házban. Idővel aztán elfogytak a vállalkozó szellemű családok, s a kúria, melynek nyomasztó hangulatához talán Frank jelenléte is hozzájárult, lakók híján az enyészeté lett."

 

"Nem, Harryt az nyugtalanította, hogy sebhelye legutóbb akkor kezdett el sajogni, mikor Voldemort a közelében volt… De erről most szó sem lehetett. Még hogy a Sötét Nagyúr a Privet Drive-on ólálkodjon – micsoda képtelen gondolat…"

 

"-Úgy látom, elég bélyeget ragasztottak rá – állapította meg Harry olyan hangon, mintha nem találna semmi különöset Mrs Weasley eljárásában.

A bácsi szeme vészjóslóan megvillant.

-A postás is észrevett – morogta fogcsikorgatva. –Roppantul érdekelte, ki küldte nekünk ezt a levelet. Azért csengetett be. Viccesnek találta a dolgot."

 

"-Hányszor kell még elmondanom neked – sziszegte szilvakékben játszó arccal -, hogy ebben a házban ne emlegesd a beteges hajlamaidat!?"

 

"Dursleyék nem viszonozták a köszönést. Harry elindult a kandalló felé, de néhány lépés után beleütközött Mr Weasley kinyújtott karjába. A varázsló döbbenten meredt a Dursley család három tagjára.

-Harry elköszönt maguktól! – szólt. – Talán nem hallották?"

 

"-Mondom, hogy ez nem vicces! – mérgelődött Mr Weasley. –Pontosan az ilyen felelőtlen tréfák teszik tönkre a mágus-mugli kapcsolatokat! Minden erőmmel azon dolgozom, hogy megszűnjenek a muglikkal szembeni előítéletek, erre a saját fiaim…"

 

"-Úgy tűnik, Percy élvezi a munkáját – jegyezte meg.

-Az nem kifejezés! – nevetett fel sötéten Ron. –Ha apa nem küldené haza esténként, a hivatalban aludna. Az agyára ment a meló. Másról se bír beszélni, csak a főnökéről. Mr Kupor véleménye szerint…amint azt Mr Kupornak mondtam…Mr Kupor azon az állásponton van…Mr Kupor felvilágosított…Kár, hogy Mr Kupor nem nő, mert akkor Percy feleségül is vehetné."

 

"-Harry leesett a seprűjéről, apa – motyogta. – Hiszen elmondtam…baleset történt…

-Ő leesett, de te nem estél le! – harsogta nagy büszkén Amos, és fia hátára csapott. – Ced született úriember, mindig szerénykedik…De akárhogy is, a jobbik győzött, ezt Harry is biztosan elismeri. Az egyik leesett a seprűről, a másik rajta maradt – nem kell sok ész hozzá, hogy megmondd, melyik az ügyesebb!"

 

"-Tetten értünk, manó! – mennydörögte Diggory. – A bűnös pálcát tartottad a kezedben!"

 

"-Elmondaná végre valaki, hogy mi olyan nagy szám abban a halálfejizében? – szólt közben türelmét vesztve Ron. – Nem bántott senkit…Mit kell így izgulni miatta?"

 

"Többen felkiáltottak – Harry fehér fényt látott elsuhanni a feje mellett, és érezte, hogy valami forró súrolja az arcát. Rögtön a varázspálcája után kapott, de még hozzá sem ért, mikor újabb durranás rengette meg a bejárati csarnok falait."

 

"-Na, mi lesz, Potter? – suttogta izzó gyűlölettel. – Most nincs itt Mordon, hogy megvédjen! Támadj, ha van hozzá merszed…!"

 

"-Szóval…Voldemort tudomást szerezhetett a tusáról? – kérdezte Harry. – Erre célzol? Gondolod, hogy Karkarov az ő utasításait követi?"

 

"Harry nem hitte volna, hogy ennyire szörnyű lesz ott ülni és hallgatni a zajokat. A nézők sikoltoztak… ordítottak…felhördültek – olyan egyszerre, mintha egyetlen test ezernyi feje volnának – miközben Cedric így vagy úgy megpróbálta kicselezni a svéd sróforrút."

 

"-És ezek után megbízik Pitonban? – szólt Ron. – Megbízik Pitonban, amikor tudja, hogy halálfaló volt?"

 

"-Azután azt kérdem magamtól: hogyan is hihették, hogy nem térek vissza? Hogyan hihették ők, akik tudták, hogy már réges-rég felvérteztem magam a halandókat fenyegető pusztulás ellen? Ők, akiknek megmutattam rettenetes hatalmam, akik ismertek, mikor én voltam a földkerekség legnagyobb mágusa?"

 

"-MOST!- ordította Harry. Úgy érezte, egyébként sem bírta volna tovább – teljes erőből felfelé rántotta a pálcát. Az aranyfonál elszakadt, a kupola fénye kihunyt, a főnixdal elnémult – de Voldemort áldozatainak árnyékalakjai nem tűntek el – ők zárt sorban elindultak Voldemort felé, szürke falukkal elzárva őt Harrytől…"

 

"Ahogy Hagrid mondta: aminek jönnie kell, jönni fog…És ha itt lesz, szembe kell néznie vele."

 
 

Kérlek ne másolj az oldalról! Ha már semmiképp nem tudod visszafogni magad akkor is írd oda hogy Forrás:www.harrypotterand.gportal.hu vagy Forrás:Harry Potter portál.

 
 
 

 

 

 Az utolsó gőzfelhő is szertefoszlott a hűs őszi levegőben. A vonat már eltűnt a kanyarban, de Harry még mindig felemelt kézzel állt.
 -Jó lesz neki, ne félj - zümmögte Ginny.
 Harry hátranézett a feleségére. Lassan leeresztette a kezét, és megérintette a villám alakú sebhelyet a homlokán.
 -Tudom.
 A sebhelye tizenkilenc éve nem fájdult meg. Minden rendben volt körülötte.

 
Chat
 

Veritaserum
J.K. Rowling honlapja-jkrowling.com
Lumos
MuggleNet
TLC
HPANA
Warner Bros.
Animus
Bloomsbury 

 
Játékok
 
 
Vásárlás
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.